fotó: Mikó Beáta
Fodrászként a Karácsony előtti napok igazán kiveszik belőlem az erőt. Be kell vallanom december elején már alig várom a hónap végét. Mindenki ismeri azt az érzést, amikor este fáradtan, munka után csak arra vár, hogy hazaérjen és lepihenjen végre.
Különösképpen December 23-ai nap ilyen…pár évvel ezelőtt, mint Izaura a szegény kis rabszolgalány felszabadítása után éreztem magamat, amikor munka végeztével felszálltam a 2-es villamosra. Ilyenkor elég antiszociális kedvemben szoktam lenni és beszélgetni végképp nincsen kedvem. De valahogyan azon az estén másképpen történt.
Egy idős bácsi mellé ültem le, kedvesen megszólított, kérdezgetett és elkezdtünk beszélgetni, azaz csak ő beszélt. 🙂 Tudjátok az a típus, aki valószínűleg fiatalon igazi “csajozós” srác lehetett. Igazán szórakoztatott, ahogyan mesélt az életéről, elhunyt feleségéről, egykori szakmájáról – négy megálló alatt szinte mindent megtudtam róla- végre nem nekem kellett beszélnem és érdeklődve figyeltem rá, valamint gyönyörködtem a karácsonyi díszkivilágításban a kettes villamos vonalán. Szépen lassan elhagytuk már a Széchenyi István teret is, amikor az ablakon kifelé nézegetve egyszer csak azt mondta a bácsi nekem:
-Hát igen … szép ez a város, szép ez a Lánchíd, de magácska százszor szebb! Úgy éreztem, hogy ezért a bókért már önmagában megérte felszállni a villamosra.
Gondoljatok csak bele, hogy mennyire bearanyozta ez a pár jó szó azt az estémet. Még akkor is ha idegenek vagyunk egymás számára, próbáljuk meg minden nap bántó szavainkat lecserélni dicsérő szavakra.
Fotó: Mikó Bea
Négyesi Emilia Blog 
Tündéri történet, köszönöm! Nagyon várom már a következő bejegyzést! 🙂
KedvelésKedvelés
A pillanatok varázsa …….):)
KedvelésKedvelés